Szívdobbanás

   A délelőtti nap belesütött a szemébe, mely a sötétítő függöny résein szökött a szobába. Ideje felkelni, gondolta Rachel. Kidörzsölte az álmot a szeméből és megfordult párját keresve, de az ágy túloldala üresen tátongott mellette.

   Hányinger csapott le rá. Mélyeket lélegzett, hogy csillapodjon. Ilarért kiáltott volna, de félt, ha kinyitja a száját visszaköszön a gyomortartalma. Csendben küzdött a rosszulléttel, ami csak nem múlt. Lassan tette le lábát, a bolyhok csikizték a talpát. Felegyenesedett, de egyből meg is szédült, inkább visszadőlt az ágyra.

   Hol a fenében van Ilar, morgolódott magában és újra megpróbált eljutni a vécéhez. 

   Ekkor az ajtóban felbukkant egy fekete hajkorona, a jégkék tekintett aggódva szemlélte Rachelt.

 - Szép reggelt, kedvesem! Hogy vagy?

   Ő csak a fejét rázta és szürke szemével kétségbeesetten pillantott fel Ilarra. A férfi egyből megértette.

 - Óh, megint rosszul vagy? 

   Bólintás.

 - Ne aggódj, segítek kimenni - ezzel már oda is ugrott Rachel mellé. Az erős férfikarok óvón fonódtak a nő derekára és a vállára.

   Miután Rachel könnyített magán és kicsit ráncba szedte a rakoncátlan, barna tincseit, visszament a szobájukba felöltözni, hogy aztán indulhassan az ultrahangra.

  Ilar vezetett. Egy piros lámpánál ragyogó boldogsággal Rachelre pillantott, hangja lágyan töltötte be az autó utasterét.

 - Fogom a kezed. Majd ott, ha szeretnéd persze.

   Rachel fürkészőn nézte a férfit, amit egész életére választott.

 - Szeretném - felelte bágyadtan Rachel és elmosolyodott.

   Hamarosan megérkeztek a kórházhoz, izgatottan várták ki a sorukat az ultrahangnál. Ugyan nem beszélgettek, Ilar csak fogta és simogatta Rachel kezét.  Aztán végre szólította őket a nővér és bementek az elsötétített helyiségbe. A nő felfeküdt a magas asztalra, az orvos pedig hideg, kék zselét nyomott a pocakjára. Pár perc vizsgálódás után a idős doktor feléjük fordult.

 - Szeretnék hallani a szívverését? 

 - Igen! - vágták rá egyszerre.

   Egy gombnyomás után megtöltötte a vizsgálót a gyors, ritmikus dobogások hangja. A csoda hangja, egy új életé, ami ott növekedett Rachelben. Ilar döbbent arcán lefutott egy könnycsepp.

 - Doktor úr, fiú vagy lány lesz?

 - Valószínűleg lány.

   A pár egymásra nézett, arcukról sütött a felhőtlen öröm.

 - Pont, ahogy szerettük volna - törölt le egy könnycseppet Rachel is.

   Ezután megkapták a papírokat és néhány képet a piciről. Az autóban néma örömben ültek és csak bámulták a felvételt.

 - Ha dagadt, zsíros hajú, büdös leszek akkor is szeretni fogsz? - félve tette fel a kérdést Rachel.

    Ilar meglepetten pislogott párjára.

 - Persze. Nekem mindig szép leszel. Gyönyörű a mosolyod, a szemed, egyszerűen mindened - csókot lehet Rachel puha és nedves ajkára, majd ráadta a gyújtást a kocsira és haza indultak.