Tini élet

Az utolsó csengetés visszhangja is elhalt. Az iskola mára befejeződött, már mindenkit haza engedtek. A homályos folyosón kellemes kis tavaszi szellő szállt. A fülembe súgta az új kezdet szavát, ígérettel, kalandokkal kecsegtetett. Picit megborzongtam, ahogy a csupasz karomat megsimította.

 – Azt hi… hi… hiszem meh… mehetünk. 

   Lili lépett ki az osztálytermünkből. Orrát dörzsölgette a bent rekedt tüsszentés miatt.     Felálltam, a hátamra kaptam a táskám, Lili már majdnem odaért a padhoz, mikor hirtelen mélyet szippantott a levegőből. Próbált elfordulni, hogy ne engem köpjön telibe, de a falba ütközött. A lendülettől és a kitörő tüsszentés erejétől lefejelte a szürke csempéket.

 – Lili! – kiáltottam félig hitetlenkedve és félig nevetve. 

   Megtántorodott, lábát keresztbe vetette. Már megint pisilnie kellett.

 – Basszus! Basszus! – Szipogott párat és tántorogva elindult a folyosó végén lévő WC felé.       Kuncogva mentem utána. Csak az én barátnőm képes ilyen szerencsétlen lenni, hogy bevágja a fejét egy hapci miatt és ha ez nem lenne elég, még kis híján be is vizel. Nem kellett volna annyit inni az órán, hiába szóltam neki, hogy most nem tartjuk meg a szünetet.

   Hangos káromkodás, ajtócsapkodás hallatszott ki. Beléptem a helységbe és az ajtófélfának dőltem, úgy beszéltem a csukott budiajtónak.

 – Ugye nem pisiltél be?

 – Nem. Csak pár csöpp.

 – Óh, az még nem vészes!

 – Úgy utálok ennyit tüsszögni! Allergiás vagyok erre a fehér szálló bizbaszra. 

   Valóban. Ma már vagy a huszadik hapcija volt, ráadásul állandóan orrot fújt. A helyzet azonban egy emléket hozott elő.

 – Emlékszel, amikor először mentünk önként és dalolva a Kalóz bárba?!

 – Jajj ne Ani!

 – Rohadt sokat ittunk. Aztán alighogy hazaindultunk téged hívott a természet. – felkacagtam, ahogy felidéztem az emléket. – Egy nyamvadt bokor mögé mentél. Én meg azt hittem simán megleszel. – Nem kerülhettem el a röhögő görcsöt, fuldokolva folytattam. – Erre részeges, rekedt hangon elkezdték kiabálni, hogy: „ Baszki! Nem húztam le a bugyiiim!

 – Ani fejezd be! – a WC fülke mögül elfojtottan jutott el hozzám hasztalan, de annál mérgesebb kérése. 

   Én azonban túlságosan belemerültem már a nosztalgiázásba. Nevetésem visszaverődött a magas mennyezetről, jobbra-balra dülöngéltem, közben a térdemet csapkodtam. Csak kacagtam és kacagtam.

 – És akkor én, Anonimus! – Színpadiasan mutattam magamra, bár a barátnőm nem láthatta. – Előálltam az év legjobb, legnagyszerűbb ötletével!

 – A lehető LEGROSSZABBAL!

 – Ami nem más volt, mint hogy: Vedd le!

 – ANI!! – kivágódott a WC ajtó.

   Lili dühösen, fogcsikorgatva meredt rám. Ajjaj, ideje futni! Hátráltam, de a sarkam beakadt a küszöbbe és a popómon landoltam. Vártam, hogy mindjárt két kéz esik neki a torkomnak, ehelyett csak dühödt léptek zúgtak el mellettem.

   Félve pillantottam hátra. Hiba volt! Vízsugár csapott az arcomba, nagyját le is nyeltem, de sikerült belélegeznem is. Végtelen hosszúnak tűnt a pillanat mire vége lett és nem kaptam többet. Azonnal friss levegő után kaptam, a szervezetem kétségbeesetten próbálta eltávolítani a nem oda illő vizet a tüdőmből.

 – Ezt a mesét még egyszer meg ne halljam! – Lili komoly arcát homályosan láttam magam előtt, a szememet teljesen elöntötték a könnyek. Pislogtam párat és ahogy kitisztult a kép éppen, hogy láttam Lili szemében megcsillanni a vidám játékosságot, ami persze hatással volt rám. Felállt és arrébb ment, de közben az számat kis ördögi vigyorra húztam.

 – Te pedig szót fogadtál és a parkban levetted a gatyád, aztán a bugyidat is amit végül kidobtál. A nadrágodat vissza kínlódtad magadra és így mentünk haza. Itt a vége fuss el véle. – a kéztörlő előtt állva, morogva nézett engem.

 – Fussál, mert most komolyan kicsinállak! 

   Nem kellett kétszer mondani. A nyakamba kaptam a lábam és sprinteltem…